Tisztán és világosan emlékszem az első csókra. Az izgalomra, ami a pillanatot megelőzte, a randevú előtti bizonytalanságra, majd a győzelem mámorára.
A „Kubai Csók” volt az „első finomra sikerült próbálkozásom”. Számunkra tényleg olyan különleges, mint az első csók.
A málnás nyitás édessé teszi, mint a kedvesünk gyümölcsös szájfénye, ezt az érzést elnyújtja az alma és a körte harmóniája. Az ámbrás, oud-os jegyek a gyömbérrel kiegészítve enyhén konyakos hatást keltenek – mint a csók utáni mámor, ami lassan átjár. Az egészet végül a dohányfüst teszi bohémmé.
Kedves ismerősök/barátok/parfüm használók!
Fogadjátok ezt a rövid novellát, Kubai Csók címmel.
A régi chevy kabrió tökéletesen hozta még 2025-ben is azt az életérzést, amire tervezték: az ún. „szar az élet” színvonalát. Vagyis a szabadságot, a szerelmet és a jelen édes mámorát. A halkan duruzsoló madárkát vezető Alejandro és a mellette, a könyökével az ajtón pihentető Lúcia tökéletesen átélték ezt. Jóllehet érzéseik leginkább egymás felé összpontosultak. Alejandro csókolózott már korábban, mégis úgy várta ajkaik találkozását, mintha az első lett volna. Lúcia azonban még azt sem engedte a fiúknak eddig, hogy megfogják a kezét.
A havannai naplemente narancsba és rózsaszínbe öltöztette az óváros kopott épületeit. A levegőben dohány, tengeri só és frissen sült guava illata keveredett, amit a kabrió leeresztett ajtajánál karakteresen érezni lehetett. A piros lámpánál egymásra néztek, Alejandro mosolya úgy csillogott, mint a rumos pohár pereme, Lúcia aranyló hajába pedig hullámot szőtt a szél.
A Calle Cuba kereszteződés piros lámpájánál Lúcia kíváncsian forgatta tekintetét.
– Állj meg itt! – Mondta végül határozottan.
– Mi? Itt a pirosnál? – Alejandro felnevetett a meglepettségtől.
– Mármint nem itt konkrétan, te butus! Keress egy parkolót a közelben.
– Még messze vagyunk az étteremtől.
– Igen, de ezt a finom illatot érezve meggondoltam magam együnk inkább egy dulce de guayabát! Olcsóbb lesz amúgy is.
– Mi amor! Mondtam már, hogy ma nem a pénz számít. Az a gazdag külföldi turista nagyon sokat fizetett azért, hogy enyhítsek a fájó ínyén.
Alejandro kijelentése csendet vert kettejük közé, a pillanat öröme megtört és mindketten elrepültek a múltba. Lúcia összefonta karjait, majd egy rövid töprengés után, miközben az öreg chevy elindult a zöldnél, bátran és bizalmatlanul kérdezett.
– Te is ki mész külföldre majd, mint apa?
– Van egy tervem. – Alejandro kivillantotta mészfehér fogait, mosolya gyermetegen tükröződött.
– Apának is volt, de tíz éve nem láttam. Csak a pénzt küldi haza.
– Az én tervem bombabiztos, Lúcia! Minden pénzes külföldit le fogok húzni a magánklinikámon.
– De hát, ez illegális! Nem hozhatsz létre magánpraxist itt, Kubában!
– Kialakítok egy rendszert, egy alkalmazáson keresztül, de most ne beszéljünk erről! – Alejandro kinézett a volán mögül, majd összenéztek Lúciával.
A rendíthetetlen fiatalos erő találkozott a tapasztalatoktól szilárdult realitással. Lúcia nem kérdezett többet, bízni akart Alejandróban. A régebben felsőbbéves fiú, akiről a lány egész gimnázium alatt álmodozott férfivá érett. Már nagyon korán kellett küzdenie az életben maradásért és ha nem lett volna jó feje a tanuláshoz, talán most már nem is élne… a korát meghazudtoló férfi ereje minden mozdulatában érződött.
Amikor az öreg chevy megállt, akkor Alejandro egy ugrással megtörte Lúcia kételyeit. Alejandro olyan volt, mint a betont is felszakító természeti erő; mint a 1963-as Flora Hurrikán. A férfi a kabrió tetejéből alászállva kinyitotta az ajtót Lúciának.
Együtt végigszáguldottak az Almacenes San José Mercado Artesanal kézműves vásáron, miközben úgy tettek, mintha túristák lettek volna. Angolul beszéltek, hogy mindent megkóstoltassanak velük. Végül egy igazán különlegességből vettek egy kilót. A sűrű, rubinvörös gyümölcspaszta a guava gyümölcs mély, illatos zamatát őrzi magában, mintha a karibi napfény sűrűsödött volna bele. Kívülről kemény, belül lágyan omlik, ahogy a kés átvág rajta, és a szeletelés pillanatában máris megcsapja az orrot az egzotikus illat. A hozzáadott gyömbértől és a süteménybe őrölt liofilizált rózsalevelektől, meg a füstölt scamorza sajttól egyszerre lett édes, de fanyar – szinte málnához hasonlító -, virágos frissességű, de füstös mélységű.
– Az édesség illata szinte olyan, mint egy parfümé. – Mondta Lúcia nevetve.
– Együk meg a kocsiban. – Intett Alejandro.
– Az egészet?
– Dehogy, viszünk haza a családnak!
Ahogy visszaültek a kocsiba, szinte azonnal neki is láttak.
– Te tényleg csukott szemmel eszel? – Kérdezte gúnyos-pajkosággal Alejandro.
– Igen, mert így jobban tudok koncentrálni az ízekre.
– Mennyi szuvas fogat fog jelenteni ez az édesség!
– Mindig tudod, hogyan rontsd el a pillanatot!
– Várj, ott maradt egy kis morzsa az ajkadon. – Alejandro lassú mély hangon beszélt, miközben Lúciához közelített.
Miközben ajkuk összeért nem tudtak másra gondolni csak egymásra és arra, hogy ez a pillanat örökké tartson.
Lúcia és Alejandro pillanata öt évig tartott.